E3 2009 – Mindkét konzolon ugyanúgy fut majd a Crysis 2

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Cevat Yerli, a CryTek elnöke egy E3-on készített interjúban elárulta, hogy a konzolokra is érkező Crysis 2 PS3-as és X360-as verziói között elenyésző lesz a különbség.

Az idei E3-on jelentette be hivatalosan a frankfurti CryTek, hogy gőzerővel dolgoznak a Crysis 2-ön, mely a franchise történetében először PC mellett konzolokra is tiszteletét teszi. A CryEngine 3 hajtotta produkciók első techdemója először az idei GDC-n tette tiszteletét, és már akkor is látszott, hogy a konzolos verziók között elhanyagolható különbség van. Ezen információt a cég elnöke, Cevat Yerli is megerősítette.

Elmondása szerint nyilvánvalóan lehetséges, hogy akadnak majd különbségek, hiszen a két gép technikailag nem ugyanazt tudja, hiszen az egyikben erősebb CPU vagy GPU található, így attól függően, hogy mit és hol csinálunk változhat a két verzió teljesítménye, de ez a különbség annyira elenyésző, hogy felesleges is arról vitafórumokat nyitni, vajon melyik konzolon fut majd jobban a Crysis 2?

Legfrissebb bejegyzések

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17