Kategóriák: Hírek

E3 2009 – Jövő ősszel jön a Sony új kontrollere

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A következő esztendők egyértelműen a kontrollerek harcának ígérkezik, hiszen az idei E3-as expón mindhárom nagy cég bemutatta legújabb mozgásérzékelős termékét.

A Sony a keddi E3-as konferenciáján rántotta le a leplet az egyelőre név nélküli, az EyeToy-jal együtt működő mozgásérzékelős kontrollerét, mely a jelenleg látottak alapján főleg az FPS és TPS típusú játékoknál nyújthat plusz élményt. A nyalókára hajazó, színes gömbbel a végén felszerelt készülék a tervek szerint jövő ősszel kerül majd forgalomba, legalábbis Shuhei Yoshida elmondása szerint ez a jelenlegi terv. 

 

Ennek megfelelően megkezdődtek az egyeztetések a külső fejlesztőkkel, elkezdtőtek a felmérések elvégzései, szóval a háttérben komoly piackutató és elemző munka folyik. A third-party fejlesztők pedig hamarosan megkapják a fejlesztői csomagot is, így a jövő tavaszra időzített premierkor akár már több nyitó címmel is találkozhatunk majd.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30