Brian Martel, a Borderlands művészeti vezetője elárulta, hogy a Gearbox pontosan miért is döntött úgy több évnyi fejlesztés után, változtatni fog a külcsínen. Ezen kívül azt is megtudhatjátok, mi minden inspirálta a gárdát.
Tegnap debütált a két évvel ezelőtt bejelentett Borderlands E3-ra szánt kedvcsinálója, mely az egy hónappal ezelőtt megerősített új grafikus technológiával, a cel-shadeddel készült, így az állóképek után végre mozgás közben is megcsodálható, hogy mennyire pofás az új külcsín.
Brian Martel, a Borderlands művészeti vezetője az IGN-nek adott interjúban többek között a grafikáról is mesél, így megtudhattuk, hogy a nagy váltás mögött olyan dolgok inspirálták a csapatot, mint a popkultúra jeles képviselői, például a Gorillaz együttese, a Pixar – igen, az animációs filmeket készítő csapat – munkássága, vagy a Valve Team Fortress 2-je. Martel szerint ezek voltak rá a legnagyobb hatással mostanában. A művészeti vezető azt is elárulta, hogy az elmúlt időszakban az új Prince of Persia és a Mirror’s Edge is megerősítette azon döntésében, hogy a lassan két éve fejlesztett Borderlands küllemét érdemes új alapokra helyezni és egyedivé formálni. Martel hisz benne, hogy az új, radikális változtatás új, illetve további rajongókat toboroz majd a játéknak.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…