Tegnap bombaként robbant a hír, miszerint anyagi gondok miatt bezárta kapuit a szebb napokat is megélt 3DRealms, ami egyben azt is jelenti, nagy valószínűséggel nem lesz Duke Nukem Forever játék.
Tegnap késő este jelentette a Shacknews, hogy megbízható forrásai szerint a 3DRealms tönkrement, a cég bezárta kapuit. A bezárás hátterében anyagi nehézségek állnak, állítólag a csapat nem tudta már finanszírozni a napi működését sem, ami talán nem is olyan meglepő, hiszen több mint 12 éve nem jöttek ki semmi játékkal, egyetlen egy készülő projektjük volt, a szintén ennyi éve fejlesztés alatt álló Duke Nukem Forever, ami nagyon úgyfest, soha nem fog már megjelenni.
Persze reménykedni lehet – bár az évek tapasztalata alapján minek? -, ugyanis nem kizárt, hogy a 3DRealms-szel kiadói partnerségben álló Take-Two megvásárolja a kiadási jogokat és a félkész – vagy ki tudja milyen állapotban lévő – játékot. Mondanom se kell, erre vajmi kevés esélyt látunk, de annyi mindent átélt már a készülő DNF, hogy semmi sem kizárt.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…