Final Fantasy XIII – Részletek a harcrendeszerről

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Rengeteg információval bírunk a Final Fantasy XIII harcrendszeréről, a Gametrailers legényeinek összefoglaló videója mégis rengeteg érdekes, vadiúj elemet foglal össze.

Nagyon úgyfest, hogy 2010 végén debütálhat Európában a Final Fantasy várva várt új epizódja. Legalábbis a játék producere, Yoshinori Kitase eme reményének adott hangot. Ez azt jelentené, hogy a Square Enix felrúgná a korábbi epizódoknál bevált metódusát, és egyidőben érkezne Európába és az USA-ba is a produktum.

 

A Final Fantasy XIII harrendszeréről már számos infót közültünk, a legfrissebb a fejlesztők által korábban is használt Active Time Battle harcrendszer, ami ezúttal is főszerephez jut. Akik esetleg nem ismerik az előző részeknek, azoknak mondom, hogy ennek a lényeg, hogy a különböző varázslatok, vagy óriási kardunkkal kivitelezett látványos kombók esetén egy virtuális mérőcsíkról folyamatosan szipkázza le a rendelkezésre álló "időtartamot" a rendszer. Természetesen a látványosabb kombinációk nagyobb mértékben szívnak le a csíkból.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28