17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mit tehet a világ, ha korábban a civileket védelmező szuperhősök két brigádra szakadnak? Amerika Kapitány és követői az egyiken, a másik csapat élén pedig Vasember.

Pontosan egy évvel ezelőtt mutatkozott be a Marvel Ultimate Alliance második epizódja, melynek cselekménye a "Civil War" érában játszódik majd. A témában kevésbé jártasaknak: A Civil War – polgárháború – sorozatban a Marvel jól ismert hősei együttesen szerepelnek, viszont két frakcióra szakadnak. Az egyik csapat élén Amerika kapitány, a másikén pedig Vasember áll. A dolog pikantériája tehát, hogy nincs sematikus jó és rossz, s ennek megfelelően választhat majd a játékos, kihez kíván csatlakozni.

 

Eddig  Vasember, Amerika kapitány, Hulk, Wolverine (aki Rozsomák, nem pedig Farkas), Pókember, Venom, The Thing és Fáklya azok, akik biztosan szerepelni fognak majd a átékban, de nemrégiben csatlakozott Deadpool is a csapathoz.

Legfrissebb bejegyzések

Movierooms – Cinema Management (Alpha) játékteszt

Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…

2026-03-17

Philna Fantasy – betekintő

A Philna Fantasy egy klasszikus pixel grafikát használó akció RPG, ahol nagy szerepet kap az…

2026-03-16

The Liar Princess and the Blind Prince – Bemutató

A farkas akiből hercegnő lett...

2026-03-16

CONSCRIPT: Director’s Cut – Teszt

A CONSCRIPT: Director’s Cut úgy ránt be a lövészárok poklába, hogy még a saját lélegzeted…

2026-03-15

The Riftbreaker – betekintő

A The Riftbreaker legújabb frissítésében, a World Expansion IV-ben egy új területet és számos hasznos…

2026-03-13

Vintage Story – bemutató

A Vintage Story egy Minecraft modként indult, majd egy az inspirációjától sokkal realisztikusabb sandbox játékká…

2026-03-12