Ahogy közeledik az idei E3, úgy látnak napvilágot az érdekesebbnél érdekesebb pletykák. Az expón állítólag olyan bejelentésekre számíthatunk, mint az új Devil May Cry, Gears of War, vagy a Lips folytatása.
A GameFork értesülései szerint az idei Microsoft konferencia többek között olyan meglepetésekkel szolgálhat, mint a korábban is pletykált mozgásérzékelős irányító, ami állítólag Xbox Fluid néven kerül leleplezésre, de új nyalánkságok lesznek láthatók a Splinter Cell: Conviction, Halo: ODST, Alan Wake játékokból, illetve a magazin a régóta várt és még mindig találgatás tárgyát képző új Kojima játékról is tudni véli, hogy a következő Metal Gear lesz. Ha utóbbi mégse lenne igaz, akkor pedig egy Kojima által hegesztett X360 exkluzív címről lehet majd szó.
A The Royalty Network szerint a Lips is terítékre kerülhet az expón, ahol a sok-sok DLC helyett egy új rész bejelentésére készül majd a Microsoft. A Sony SingStarja ellen harcba küldött karaoke játék új része Lips Uno névre hallgathat és állítólag Timberland: The Way I Are című dalával népszerűsítik majd.
A Capcom házatájáról is érkeztek érdekességek és bár jó ideje tudjuk, hogy két új játékot jelent be a japán gárda, az első pletykák csak most kaptak szárnyra. Egyes híresztelések szerint az egyik produkció a Devil May Cry ötödik része lesz, mely Xbox 360, PlayStation 3 és PC mellett Wii-re is megjelenik és az expón egy bemutatkozó videót is levetít majd a Capcom.
Az Epic Games állítólag a Gears of War harmadik részének leleplezésével szeretné felhívni magára a figyelmet, bár erre elég kicsi az esély, hiszen a második epizód tavaly őszi megjelenése nem volt olyan rég.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…