Az egyik legnagyobb internetes webáruház CEO-ja, Dan DeMatteo szerint novemberben érkezhet meg a polcokra az Assassin’s Creed folytatása, melyben Velence középkori utcáin kalandozhatunk majd.
DeMatteo reményei szerint az idei esztendő egyik legerősebb hónapja lehet a november, ugyanis állítása szerint a karácsonyt megelőző hónapban olyan címek kerülhetnek fel a polcokra, mint az Assassin’s Creed 2 vagy a Modern Warfare második része. Októberben a Tekken 6, illetve a Bioshock 2 borzolja majd a kedélyeket, illetve több Nintendo termék is napvilágot lát majd.
Sebastien Puel, az Assassin’s Creed 2 producere a NowGamernek adott interjúban elárulta, hogy az első részhez képest háromszor több UbiSoft alkalmazott dolgozik a játékon, így közel 450 ember szorgoskodik a játék körül. Az előző epizódot fejlesztő kemény mag természetesen megmaradt, hiszen ők ismerik a legjobban a játékot, aminek A-tól Z-ig való fejlesztése több mint négy évet vett igénybe.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…