Megelevenedik a 2004-es Fallujah-i összecsapás

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A japán Konami ma délelőtt jelentette be, hogy az Irakban állomásozó amerikai katonák egyik legvéresebb, a lázadókkal való összetűzése, a Fallujah-i összecsapás képernyőnkön is megelevenedik.

Az Irak elleni amerikai invázió egyik legvéresebb összecsapására 2004 novemberében, Fallujah-ban került sor, ahol a hat napos küzdelemben a becslések szerint 38 amerikai tengerészgyalogos és közel 1200 felkelő vesztette életét. A hazatérő, és a küldetésben résztvevő amerikai katonák a történteknek szerettek volna emléket állítani, így felkérték az Atomic Games csapatát, hogy egy realisztikus, hiteles produkció keretén belül a fiatalabb korosztály számára is világos legyen, mit is kellett átélnük a katonáknak ebben a szörnyűséges hat napban.

 

A Six Days in Fallujah egy külső nézetes, taktikai shooter lesz, amiben kiemelten fontos szerepet kap a realizmus. A fejlesztőcsapat a visszatérő katonák elbeszéléseiből, tanácsaiból, valamint az amerikai hadsereg titkos műholdfelvételiből próbál táplálkozni. Fontos szerepet kap majd a taktika, többek között az épületek rombolása, ugyanis a szövetséges haderők ahelyett, hogy elfoglalták volna az épületeket, a többségét légi támogatás segítségével inkább a földdel tették egyenlővé. A játék 2010-ben debütál, a Konami gondozásában érkezik a polcokra PS3-ra és X360-ra.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29