Alien vs. Predator – Becélozva a felnőtt korosztály

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Rebellion készülő Alien vs. Predator szépen lassan csepegnek az információk, így ma délelőtt kiderült, egy, a felnőtteknek szóló produkcióban gondolkodnak, melyben fontos szerepet kap a brutalitás és a vér nagy mennyiségű felhasználása.

A napokban járt le a Rebellion nemrég bejelentett új játékának, az Alien vs. Predatornak az embargója, így a legtöbb valamire való nyomtatott magazin azonnal közzé tette aktuális számában az első érdemi információkat a három nagy platformra készülő játékról.

 

A legfrissebb információk szerint a csapat egy felnőtteknek szóló, minden tekintetben 18-as karikát viselő alkotást szeretne faragni a feltámasztott Alien vs. Predatorból. Erre utal, hogy a napokban bemutattak egy Predator általi kivégzést, melyben a  ragadozó elkapott egy tengerészgyalogost, egyetlen mozdulattal kitörte a nyakát, majd hatalmas karmaival letépte annak fejét. A szerencsétlen áldozat fejéből még kilógott a gerincoszlop is, valamint egy ideig pislogott, tátogott.

 

Az is kiderült, hogy a Predator valóban vérbeli ragadozó lesz, így a filmekből ismert módon lesz képes rejtőzni, illetve minden számára elérhető felületen mozogni, futni, mászni is képes lesz. Hasonló átalakuláson esnek át a savvérűek, az Alienek is, akiknek mozgása kicsit lassabb lesz a megszokottnál, de mozgékonyságuk megmarad, így falakra és egyéb platformokra nagyon ügyesen eljutnak majd.

Legfrissebb bejegyzések

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17

Movierooms – Cinema Management (Alpha) játékteszt

Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…

2026-03-17