Kategóriák: PC hírek

Nyáron érkezik a Battlefield Heroes

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Pontos megjelenési dátumunk nincs, egyelőre csak annyit közölt az EA, hogy „nyáron” érkezik a várva várt Battlefield Heroes.

Ezúttal is második világháborús hadszíntereken folynak majd a csaták, igaz, ezúttal fiktív haderők feszülnek egymásnak. A Szövetségesek megfelelője, a Royal Army míg a Tengelyhatalmak alternatívája, a National Army lesz. A Heroes debütálásakor két, maximum három térkép lesz csak elérhető, melyek a Battefield-részek hatalmas pályáival ellentétben sokkal kisebb bejárható területet ígérnek. Mivel egy-egy küzdelem mindössze 10-15 perces lesz, így a fejlesztők kénytelenek voltak kompromisszumot kötni. A kisebb méretű térképek miatt a respawn pontok is sűrűbben lesznek elhelyezve, így esetleges elhalálozás esetén nem kell hosszú percekig csak sétálnunk, míg újra a csata kellős közepén találjuk magunkat. A játékmenet megmaradt a régi, azaz továbbra is különböző kontrollpontok elfoglalásával tudunk előrehaladni. Szintén az előző részek hozománya, hogy lesznek járművel is. Az előzetes ígéretek szerint olyan korabeli csodákat terelgethetünk, mint a Spitfire, M4 Sherman, vagy a PzKfzIV.

 

Mindebbe jó páran már belekóstolhattak, hiszen jelenleg is zajlik a játék zárt bétatesztje, amit az EA állítása szerint közel 75 000 ember vett eddig igénybe. A digitális harcosok a teljes verziót valamikor nyáron tölthetik le az internetről, ennél jobban ugyanis nem pontosította a megjelenés a kiadó.

 

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28