Kategóriák: Hírek

Komoly bajban az Interplay

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mégis igazak lehetnek azok a pletykák, miszerint visszakerül a Bethesdához a Fallout MMO, amiért az Interplay nem tudja időre szállítani a szerződésben foglalt kitételeket.

Ugyan pár napja még cáfolt a hamvaiból feltámadó Interplay, a Gamesindustry mégis kiderítette, hogy komoly bajban van a csapat, mely a tavalyi esztendőt nulla bevétellel és 2.4 millió dolláros adósággal zárta, ráadásul mindössze hét fizetett alkalmazott dolgozik a gárdánál.

A cég illetékesei annyit tudtak hozzáfűzni a szomorú tényhez, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások különböző befektetőkkel, de a mostani gazdasági helyzetben nagyon kicsi rá az esély, hogy bárki befektessen, egy amúgy igencsak rizikós vállalkozásba. Ezen kívül a gárda a még meglévő játékainak licenszét próbálja értékesíteni és így némi pénzmaghoz jutni.

 

A pár nappal ezelőtt felröppenet szóbeszédek tehát akár valósak is lehetnek, így könnyen megeshet, hogy valóban visszakerül a Bethesda csapatához az Interplay egyetlen futó projektje, a V13, vagyis közismertebb nevén a Fallout MMO. Akkori hírünkben arról számoltunk be, hogy a korábban kötetett egyezség fontosabb kitételeit a mai napig nem tudta teljesíteni az Interplay és az Oblivion és a Fallout 3 fejlesztőcsapata szeretné elvenni a projektet a gárdától.

Tavaly arról is szó esett, hogy több régi nagy címűket, mint például az Earthworm Jimet, a Dark Alliance-t, a Descentet és az MDK-t is feltámasztják, de pénz hiányában erre nagyon kevés az esély.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24