Kategóriák: Wii hírek

The Conduit – Nyárig elhalasztva

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Eredetileg most tavasszal érkezett volna a SEGA felügyeletével készülő High Voltage Wii exkluzív The Conduit, azonban a kiadó nyárra tolta át a megjelenést.

Ugyan indoklás nem érkezett, de sajnos kész tény, hogy most tavasz helyett csak nyáron érkezik a The Conduit, a Wii egyik várva várt exkluzív címe, mely kifejezetten a hardcore rétegnek szól majd. A vérbeli FPS nemcsak hangulatos és fordulatos játékmenetével, de a Wii képességeihez képest hihetetlenül szép látványvilágával is megvett minket kilóra. A játék természetesen többjátékos móddal is rendelkezni fog, amiről ma napvilágot láttak az első konkrétumok is.

 

Az első fontos érdekesség, hogy 16 helyett, "csak" 12 játékos apríthatja egyszerre egymást. A döntés mögött a jobb ballansz és a jobb játékos teljesítmény áll. Ezen kívül olyan játékmódokat kapunk, mint a Free for All, amit ugye jól ismerünk a Quake-ből, de itt lesz a Marathon is, ahol az előre beállított idő alatt kell minél több skalpot gyűjtenünk. A Three Strike módban mindössze három élettel fogunk rendelkezni, így érdemes lesz ügyelni a fenekünkre, a Last Man Standing játékmód pedig az Unreal Tournamentből lehet ismerős. Az ASE Football módban az lesz a nyertes, aki a játék "mindenlátó szemét" a lehető legtöbb ideig magánál tudja tartani, de olyan opciók is akadnak majd, mint a Bounty Hunter, a Team Reaper vagy a Team Objective. A játék támogatni fogja a WiiSpeak lehetőséget is.

 

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28