18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hírt a GDC Mobile sajtótájékoztatón jelentette be a Sean Malatesta, az IG Fun igazgatója, aki a megerősítésen kívül szinte semmi konkrétumot nem árult el.

Malatesta elárulta, hogy már jó ideje fejleszti csapatával, az  IG Funnal a Bioshock mobilos verzióját. A munkában komoly segítséget nyújtanak a 2K munkatársai, akikkel minden héten egy videókonferencia keretén belül tárgyalják meg az aktualitásokat. A játék állítólag hat fejezetet és a nagytesóval egy az egyben megegyező befejezést kínál, ami annak megfelelően alakul, hogy sikerült-e "begyűjteni" az összes Little Sistert. A konzolos verziókban tapasztalt audio kommentárok valószínűleg kimaradnak, pont a mobilok által szabott korlátok miatt, így a történet elmeselését valószínűleg szöveges naplófájlok segítségével helyettesítik. A csapat célja, hogy visszaadják a játék már megismert látványvilágát, így mobilokon is hasonló élménnyel lesz dolgunk. Például biztosan lesz a játékban dinamikus fényeffekt, ami nem kis dolog. És ha minden igaz, a casual rétegnek szóló verzió 2D-s és 3D-s verzióban is elérhető lesz, lesz mentési lehetőségünk, így nem kell mindig a checkpointokig eljutnunk. Bővebben hamarosan!

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28