A tavalyi Games Convention óta nem hallatott magáról a Hearts of Iron harmadik epizódja. A csendet a játék producere törte meg, aki egy prezentáció keretén belül mutatta be a játék újdonságait.
A svéd Paradox Interactive még 2002-ben készítette el a Hears of Iron első részét, amit az akkori másik alkotásuk, az Europa Universalis motorja hajtott meg. A látványos elemeket teljesen mellőző alkotás végül 2005-ben egészült ki a folytatással, ami az 1936. január 1. és 1947. december 31-e között időszakot ölelte fel. Végül emellé 2007-ben két expanzió is befutott, Doomsday és Armageddon alcímekkel.
A most bejelentett harmadik rész az előzőek által kitaposott ösvényen haladva próbálja ismét belopni magát a játékosok szívébe, persze rengeteg hasznos újítás bevezetése mellett. A térkép állítólag sokkal nagyobb lesz, közel 10 000 tartományra bontva, a programozást Johan Andersson végzi és állítólag rengeteg új, eddig nem ismert ficsőr kerül a harmadik részbe, ami a jövő év harmadik negyedében fog boltokba kerülni.
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…