Kategóriák: DSPlayStation Portable

GTA: Chinatown Wars – Először mozgásban

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Először tekinthető meg mozgás közben a március 20-án kizárólag Nintendo DS-re debütáló Grand Theft Auto: Chinatown Wars.

A Rockstar március 20-án pakolja fel a polcokra a GTA kizárólag Nintendo DS-re szánt verzióját, a teljesen különálló sztorit bemutató Chinatown Wars-t.

 

Ismét visszatérünk Liberty City-be, ahol teljesen térbeli grafikai megvalósítással lesz dolgunk, amit izometrikus perspektívából követhet végig a játékos. A látványért a manapság óriási népszerűségnek örvendő cell-shaded technológia lesz a felelős, ami kicsit rajzszerű betütést ad az egésznek. A GTA IV-ben megismert PDA ezúttal is megmarad, melyen üzeneteket fogadhatunk vagy küldhetünk, illetve a HUD szerepét is ezen rendszer tölti be, hiszen térképként is funkciónálhat PDA interfész. Statisztikáink feltölthetőek lesznek a Rockstar Social Club, amit WI-FI-n keresztül vihetünk fel a rendszerbe. A küldetések a rövid periódusó játékidőre fókuszálnak és kicsit arcade stílusúak lesznek és ha elhalálozunk egy küldetés alatt, akkor egyből visszugorhatunk az akció kellős közepébe. Fegyverrepertoárunkat olyan gyönyszemek ékesítik, mint a láncfűrész vagy a lángszóró.

Nem lesznek töltési idők, a játék állítólag nagyon jó frame rate-el fut. Lesz dinamikus időjárás effektus és éjjel-nappali ciklus is. Rengeteg és változátos rádióállomás közül válogathatunk, azonban a többjátékos módról egyelőre nincs információnk.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24