Resident Evil 5 – Kifakadt a Capcom illetékese

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Lassan egy hete áll a bál a Resident Evil 5 első letölthető tartalma körüli díjszabás miatt. A Capcom US illetékese, Christian Svensson a cég fórumán kifakadva közölte, hogy az egész butaság, nem is érti a felháborodás okát.

Hatalmas érdeklődés övezi a Capcom várva várt akciójátékát, a Resident Evil ötödik epizódját, mely múlt hét pénteken debütált Észak-Amerikában és Európában, ahol azonnal az eladási listák élére ugrott. A több mint négymillió koronggal piacra lépő produktumról azonban nemcsak kiváló eredményei miatt beszélnek. 

 

A Capcom ugyanis a Resident Evil 5 megjelenése előtt bejelentette, hogy a kimaradt többjátékos módokat egy letölthető tartalom formájában elérhetővé teszi, persze mindezt pénzért. A bejelentés utáni felháborodást csak fokozta, hogy a stúdió a japán felhasználóknak nemcsak előbb, de még olcsóbban is kínálja majd a Versus névre keresztelt DLC-t. A japán kiadó amerikai részlegének magas beosztású munkatársa Christian Svensson azonban nem érti miért vannak felháborodva a játékosok, így elérkezett arra a pontra, amikor már nem hagyhatja szó nélkül a történteket.

 

Svensson a Capcom hivatalos fórumán jegyezte meg, hogy az egész siránkozás nagy butaság, hiszen 60 dollárért cserébe egy olyan kiváló címet kap a kezébe az ember, ami számos újrajátszhatósági lehetőséget, rengeteg érdekes kihívást, új fegyvereket, rengeteg rejtett cuccot, kooperatív módot és a játék teljesítése végén a mercenaries módot is tartalmazza. Ezt pedig nagyon sok más konkurens nem garantálja. Éppen ezért nem érti Svensso, hogy mire fel a felháborodás, hiszen rengeteg tartalmat kínál alapból is a játék, ha pedig valaki vette a fáradtságot és a megspórolt pénzét a játékra költötte, akkor az bármikor eldöntheti, hogy hajlandó-e újabb minimális összeget rááldozni kedvenc produktumára vagy nem. Senkinek nem kötelező megvásárolni a Versus módot, ha pedig valaki mégis a megvétele mellett dönt, akkor élvezze az újabb élményeket.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30