Operation Flashpoint 2: Dragon Rising – Készül a demó!

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nyáron debütál a Codemasters tolmácsolásában készülő Operation Flashpoint 2: Dragon Rising, mely valamikor egy demonstrációs verzióval is kedveskedik a rajongóknak.

Az élethű katonai szimulátorok egyik úttörőjének számított anno a Bohemia legénységének produktuma, az Operation Flashpoint, mely komoly konkurencia volt a szintén Bohemia alkotásnak, az Armed Assaultnak. A gárda azóta elhagyta a brit kiadót, azonban az Operation Flashpoint jogai a Codies-nál maradtak, így házon belüli csapatuknak jutott az a feladat, hogy folytatást készítsenek az első részhez, amiről egyelőre csak annyit tudni, hogy PC-re, X360-ra és PS3-ra is kapható lesz, még valamikor a nyáron.

 

A brit kiadó ma késő este azt is megerősítette, hogy biztosan kap demonstrációs verziót a játék, mely demó mindhárom platformon keresztül elérhető lesz, azt azonban nem közölték a sajtólevélben, hogy mikor is jelenik meg a kipróbálható verzió.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28