Kategóriák: 3DSMobil hírekPC hírek

The Sims 3 – Február helyett csak nyáron

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az EA aktuális pénzügyi gyűlésén jelentette be, hogy a The Sims 3-at kreáló Maxis a február megjelenés helyett csak júniusban dobja piacra a játékot.

Az új részbe egy vadonatúj motor lehell majd lelket, melyet ide s tova három éve fejlesztenek. Ennek köszönhetően egy teljesen nyitott, interaktív, élő szomszédság várja majd az új lakókat. Magyarán a külső világ nem ér véget a kerítés melletti postaládánál, ahogy ezt eddig megszokhattuk. Teljesen újraírták a Create-A-Sim részleget (azaz a karaktertervezőt) is, mely így állítólag gyakorlatilag korlátlan lehetőséget nyújt majd fantáziánknak, plusz még az NPC-k, személyiségét is jelentősen mélyítik majd (ez elviekben vonatkozik az időlegesen az A.I. által irányított saját karaktereinkre is).

 

A jelenlegi állás szerint a Sims harmadik felvonása február 20-a helyett csak június 2-tól lesz megvásárolható.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28