17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hónap végén polcokra kerülő második Keresztapa-adaptáció merőben eltér majd az első résztől, ugyanis az EA Redwood Shore alkotása rengeteg új ficsőrt vonultat majd fel.

Az EA égisze alatt készülő The Godfather állítólag olyan lesz, mintha a "Sebhelyesarcút ötvöznénk a Total War-ral". Sokkal kevésbé lesz mondható GTA-klónnak, ellenben a sandbox jegyek mellett fellelhetők lesznek RPG és RTS vonások is, így egy igazi hibrid alkotással lesz dolgunk.

 

A történet az 1960-as évekbe lett ágyazva és főbb helyszínül szolgál majd a jó öreg New York, Miami vagy Havanna. A játék során hat különböző "kaszt" közül választhatunk, így ezzel határozhatjuk meg, hogy milyen bűnőzök is leszünk. A következők közül válogathatunk: verőlegény, gyújtogató, tűzszerész,  gyógyitó,széftörő vagy mérnök. Mindegyik karakter rendelkezik majd saját háttérsztorival, továbbá tizenkét különböző "személyiséggel" is felruházzák őket a fejlesztők. Például a verőlegény komoly alkohol problémákkal küzd, így egy-egy kocsmai verekedés alatt laza természetességgel hörpint üvegéből. Ezen kívül a magazinból arra is fény derül, hogy helyet kap a "Don’s View" mód, ami lehetővé teszi, hogy izometrikus perspektivából kövessük az eseményeket. Ilyenkor egyengethetjük a család dolgait, szervehetjük a rajtaütéseket, egyszóval minden itt intézhetünk majd.

 

A The Godfather II február 27-én érkezik meg a boltok kirakataiba, ahol többek között PC-re, X360-ra és PS3-ra lesz érdemes keresgetni.

Legfrissebb bejegyzések

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17

Movierooms – Cinema Management (Alpha) játékteszt

Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…

2026-03-17