Valkűr – Filmkritika

Tavaly nyáron egy nagyon jól sikerült visszatérés után Tom Cruise – Trópusi vihar – ismét a jobbik és tehetségesebb oldalát mutatja. Ezúttal egy valóságos eseményeken alapuló második világháborús moziban, a Valkűrben.

A Valkűr forgatásai a kezdektől fogva komoly falakba ütköztek, így mind a stábnak, mind a rendezőnek komoly problémákat kellett leküzdenie, míg a napokon belül mozikba kerülő végleges terméket sikerült összehozniuk. A jelenetek többségét Németországban forgatták, a hatóságok azonban több engedélyt is megtagadtak, rengeteg, majdnem halálos kimenetelű baleset hátráltatta a munkát, ráadásul sok esetben használhatatlannak bizonyultak a már felvett kész anyagok. És ha ez nem lenne elég, akkor a film főszereplőjét alakító Tom Cruise-t is rengeteg támadás érte. Maga Berthold Schenk Stauffenberg gróf, a történet főhősének, Claus Schenk von Stauffenberg grófnak a fia is felszólalt a színész ellen, ugyanis nem szerette volna, hogy a német történelem egyik legamiciózusabb alakját a szcientológiai egyház egyik kirakatembere játssza el. Cruise azonban kizárta ezeket, valószínűleg még jobb jákékra sarkallták az őt ért negatív kritikák, így Bryan Singerrel karöltve egy teljesen hiteles, az utolsó percig érdekfeszítő, látványos és korhű mozit hoztak össze, amire valóban érdemes beülnie azoknak is, akik nem vonzódnak a történelem iránt.

Claus Schenk von Stauffenberg gróf a még megmaradt afrikai hadseregcsoport ezredeseként épp visszavonni készül maroknyi csapatát, amikor váratlan, rajtaütésszerű támadás éri a németek bázisát. Stauffenberg súlyos sérüléseket szenved, egyik kezét csuklótól lefelé elveszíti, és egyik szemét se tudták megmenteni. Az örökre nyomorékká vált tiszt felépülése után visszatér Berlinbe, amikor a Wehrmacht töb tisztjét is felvonultató ellenzéki csoport egyik jeles alakja, Olbricht tábornok megkeresi, hogy csatlakozzon és segítsen megdönteni a rezsimet. Az egyelőre terv nélküli szerveződés élére végül maga Stauffenberg áll, akit Wagner híres operája, a Valkűr ihlet meg. Létezett ugyanis egy úgynevezett  Valkűr fedőnevű hadművelet, melynek célja, hogy a Führer halála esetén, vagy Németország bukásakor a tartalék hadsereget mozgósítva rendet és fegyelmet tartson az országon belül. A terv tehát nem más, mint egy államcsíny megkísérlése, melynek keretén belül merényletet kell elkövetni Hitler ellen, majd halálának hírére mozgósítani a Valkűr-hadműveletben szereplő tartalékhadsereget, a puccsot az SS-re kenni, közben pedig új, ideiglenes kormányt alakítani. 

A Hitler ellen 1944 júniusában elkövetett merénylet majdnem egy évvel lerövidíthette volna a II. világháborút, százezrek életét mentve meg – a merénylet után 9 hónappal később főbe lőtte magát – , de Claus von Stauffenberg és társai annyit azért elértek, hogy a későbbi generációk tagjai megbocsátóan azt mormolják: azért voltak rendes németek is. A merényletre Hitler Kelet-Poroszországban található katonai bázisán, a Farkasodúban került sor, ahol a Wehrmacht teljes vezérkara is jelen volt aznap. Bryan Singer szerencsére nem azon filózik, hogy mi lett volna, ha a terv sikerül, és nem tolja valaki fél méterrel arrébb a bombát rejtő aktatáskát, hanem az eleve kudarcra ítélt összeesküvés igazi buktatóira koncentrál.

És pont ez a film varázsa. Nincs sehol cukormáz, nincs sehol, hogy mi lett volna, ha ez meg ez jól sül el. A nyers valóságot mutatja be a rendező és senkit nem tesz hőssé, de nem is ítélkezik. Nem csinál hőst Stauffenbergből vagy az ellenzék tagjaiból, de nem is mond ítéletet azok felett, akik csak a dolgukat tették – csakhát a rossz oldalon. Ehhez az ügyes rendezői húzáshoz társul Cruise erőteljes színészi alakítása, ugyanis teljesen hitelesen adja vissza Stauffenberg gróf humanista ambíciókkal és kérlelhetetlen erkölcsi alapelvekkel és energiával teli karakterét. Ő az ellenállás motorja, mindent a kezében tart és irányít és mindezt nem a hatalomért teszi, hanem azért, mert szimpatizált a német nacionalizmussal, de a nemzetiszocialista mozgalommal nem. És ez nagy különbség!

Értékelés: 8,6/10