WiC: Soviet Assault – Csatlakozz a háborúhoz

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nagyon régen hallatott magáról a PC-re, X360-ra és PS3-ra is érkező következő World in Conflict, ami most új videóval lepett meg minket.

A Sierra gondjai miatt sokáig úgy tűnt, hogy kiadó nélkül marad a játék, de a svéd Massive legénysége megnyugtatot minket, hogy nem lesz semmi baj, a projekt munkálatai jól haladnak és meg is fog jelenni a játék. A kiegészítő az alternatív történelmi időket megelevenítő World in Conflict-hoz készül, ami a Soviet Assault alcímet kapta. Az expanzió egy teljesen új kampányt tartalmaz majd, melyben végre a szovjet oldalt is kipróbálhatjuk – a szövetséges mellett. Természetesen rengeteg új egység is helyet kap – chronoplane, valamint rengeteg vízi jármű -, illetve vadonatúj többjátékos térképekkel is kedveskedik az expanzió. A csomagot ezenkívül az EndWar egyik fő újításának számító hangvezérlés próbálja majd csábítóbbá tenni. Érdekesség, hogy a konzolos – X360 és PS3 – verziók is ezen címen kerülnek októberben a boltokban és ugyanezen tartalommal bírnak majd a korongok.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23