Batman: Arkham Asylum – RPG-elemekkel tarkítva

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A dán Game Reactor nemrég részletesen foglalkozott a Rocksteady készülő Batman-adaptációjából és a gyűjtőmunkájuk eredményeként több érdekességre is fény derült.

A Batman: Arkham Asylum hivatalos bejelentésekor a játékot fejlesztő Rocksteady egyértelműen leszögezte, hogy nem egy mezei akciójátékkal lesz dolgunk, hanem élve a műfaji stílusok keverésével, szerepjáték elemek tömkelegét zsúfolják bele produkciójukba. Az eredmény egy látványos, közelharcra és karakterfeljődésre kihegyezett, nyomozós stílusú játék lett, melyben Batman nemcsak üt, vág, hanem spéci eszközeit felhasználva próbál túljárni az Arkham elmegyógyintézett lakói eszén.

 

A dán Game Reactor utánajárt, hogy pontosan mit is terveznek RPG-elemek címszó alatt a játékba préselni és a fejlesztőkkel folytatott beszélgetés során kiderült, hogy Batman fejlődési rendszert kap, így tapasztalati pontokat gyűjthetünk, amikért cserébe új képességeket és új kütyüket is kaphatunk. Utóbbiakat főleg olyan alkalmakkor tudjuk kamatoztatni, amikor a nyers, puszta erő már nem megoldás. És higgyétek el, sok ilyen eset lesz az idén debütáló játékban!

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24