Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Killzone 2 – Nagyok a Sony elvárásai

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Komoly elvárásokat támaszt a Sony a február végén debütáló Killzone 2 elé. Rengeteg pénzt és energiát ölt mindkét fél a projektbe, így nem meglepő, hogy kirobbanó eladási mutatókat szeretne viszont látni a japán kiadó.

A PlayStation 3 idei címei közül egyértelműen a február végén debütáló Killzone 2 az egyik legjobban várt alkotás, mellyel szemben maga a Sony is komoly igényeket támasztott. A V for Videogames-nek nyilatkozott az egyik munkatárs, aki elárulta, hogy legalább ugyanannyi, ha nem több eladott korongot szeretnének látni a Killzone 2-ből, mint a Metal Gear Solid 4-ből. Ez közel 4.33 millió példányt jelent, tehát a feladat adott, habár látva az eddigi videókat nem hiszem, hogy komoly fejtörést fog okozni a Guerilla produkciójának.

 

Újabb adalék, hogy amíg Európa mindenféle akció nélkül megkapja majd a megjelenés előtt a kipróbálható verziót – még mindig nincs dátum -, addig a teljes verziót is nálunk értékesítik először. Ráadásul a tervezett időpontnál két nappal korábban, vagyis a hivatalos állás szerint jelenleg február 25-én lesz a premier napja.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28