17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Sokáig kérdéses volt, hogy PC-re vajon elkészül-e a NES-korszak egyik gyöngyszemének, a Bionic Commando-nak a next-gen verziója. Ma hivatalossá vált, jön PC-re!

A Capcom ma délelőtt hivatalos sajtólevélben erősítette meg, hogy a konzolos verziók mellett PC-re is kapható lesz majd a Bionic Commando újrája. A svéd GRIN műhelyében készülő produkció PC-s portjáról egyelőre annyit tudni biztosan, hogy nem egyidőben debütál konzolos társaival, így az nem márciusban, hanem a Capcom eddigi trendjeinek megfelelően, pár hónappal később kerül fel a polcokra.

 

A történet szerint főhősünk, Nathan "Rad" Spencer több mint tíz esztendőn keresztül harcolt a kormány oldalán az Imperials elleni harcban, azonban a végső küzdelem megnyerése után háborús bűneiért, és kegyetlenségeiért halálra ítélték. Börtönbe vetése után három évvel járunk a sztoriban, amikor bekapcsolódunk az események forgásába. Nathan épp kivégzésére vár, azonban a sors közbeszól, amikor terroristák egy maroknyi csoportja egy kísérleti bombát felrobbant Ascension City kellős közepén. A város a teljes pusztulás szélére kerül. A lakosság lélekszáma megtizelődik, a felhőkarcolók kártyavárként dőltek össze, a metró- és vasúthálózat is teljesen megbénult. Az utak járhatatlanok, egyedül a légi közlekedés az egyetlen járható út, azonban a terroristák ezt is kézben tartják. Az FSA ráeszmél, hogy már csak egyetlen ember segíthet rajtuk, így börtönbüntetése alól felmentik Nathant, aki biológiai kísérletek útján tett szert emberfeletti erejére, és bionikus végtagjaira.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22