Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Killzone 2 – Publikus demó csak a játék megjelenése után

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egyetlen módja van, ha megjelenés előtt akartok játszani a Killzone 2-vel; elő kell rendelnetek a GameStop internetes áruházban, ugyanis csak a premier után érkezik a publikus demonstráció.

Jó ideje pletykálják, hogy a Killzone 2 előzetesen csak azok számára lesz kipróbálható, akik a GameStop-on keresztül előrendelik a világszerte február 27-én debütáló várva várt PlayStation 3 exkluzív címet. Az SCEA jelentése szerint a hír sajnos igaz, a Guerilla alkotásának publikus demonstrációja csakis a játék premierjét követően lesz elérhető a PlayStation Networkön keresztül, melynek tartalmát egyelőre homály fedi.

 

Ezzel egyidőben arra is fény derült, hogy a belga fejlestők letölthető tartalmakat is készítenek majd a Helghast irtáshoz. Hivatalos bejelentés ugyan nem érkezett, a de a játék dobozának hátulján olvasható "Add On Content" felirat egyértelművé tette, hogy valamilyen DLC-k biztosan érkeznek majd az FPS-hez.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28