Bejelentették az új Burnout Paradise-csomagokat

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Criterion Games további tartalommal bővíti sikeres játékát, valamint a játékosok kérése alapján módosításokat is végez a játékmeneten.

A Burnout Paradise önmagában is elég sokáig tartó játékélményt nyújtott, amit néhány kiegészítővel már eddig is felturbóztak, de úgy tűnik, a srácok komolyan veszik a DLC-k gyártásának lehetőségét, és most tovább bővítik a játékot. Két csomag jelenik meg február 6-án a játékhoz. Az egyik a Party Pack névre hallgat, amely lehetővé teszi, hogy 8 játékos különböző, csoportban folytatott versenyfajtákat űzzön (stunst, speed, skill), ami külön pénzért lesz elérhető, ám hogy pontosan mennyibe kerül majd, arról még nem jelentek meg információk.

 

A második csomag ingyenes lesz, és számos fejlesztést tartalmaz majd. Többek között elérhetővé teszi a Burnout Paradise Store-t, ahol a játékosok a készülő tartalmakat vásárolhatják majd meg, például a Legendary Cars vagy az Island csomagokat. Módosítják az autók menettulajdonságát és irányítását is, hogy a játékkal ismerkedők könnyebben ráérezhessenek a játék ízére, valamint további, a játékosoktól kapott visszajelzésen alapuló javítgatást és módosítást is eszközölnek a fejlesztők. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy újra lehet majd kezdeni az egyes versenyeket helyből, nem kell visszavezetni a kiindulópontra.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28