17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Végre megérkezett a szomszédságban készülő, GTA-verőnek ígérkező Mafia 2 első kedvcsinálója, mely a videó alapján a következő esztendő legnagyobb ásza lehet.

A Take Two ügyesen tette rá a mancsát a cseh Illusion Softworks-re, mely azóta 2K Czech néven hegeszti a legendás Mafia folytatását. A második epizódban a ’40-es évek vége és az ’50-es évek elejébe csöppenünk. Főhősünk, Vito letudva katonai kötelezettségeit épp a frontról tér haza, hogy aztán az világháború miatt elszalasztott  éveit bepótolja és kissé helyrerázza kisiklott életét. A játék helyszínéül ezúttal is egy fiktív amerikai nagyváros szolgál, csakhogy a fejlesztők az eseményeket elköltöztették Lost Heaven-ből, így mostantól Empire City-ben tengetjük majd mindennapjainkat. Ráadásul a csehek nem voltak lusták megnövelni a bejárható terület méretét, mely az első rész metropoliszához képest durván kétszer nagyobb lesz.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23