Prince of Persia – Az új rész csak a kezdet volt!

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bizonyára sokatok végigtolta már a legújabb Prince of Persia-t, így megeshet, hogy jó páran már találkoztatok a most látott jelenettel, de biztos akad olyan is, akinek ez újdonságként hat majd.

Röviden arról van szó, hogy a Prince of Persia X360-as verziójának utolsó jelenetét követően a rendszer aktívál számunkra egy achievementet, mely a "To Be Continued" címet kapta.  A Videogamesblogger szerkesztőjének olvasatában ez valahogy úgy hangzik lefordítva, hogy a "Gratulálunk, a játékot sikeresen teljesítetted…, de ez csak a történet kezdete…"

 

És ha jól végiggonduljuk van benne valami, hiszen az ezt megelőző trilógia után a UbiSoft egy teljesen új világot teremtett, ráadásul egy vadonatúj, ismeretlen kalandort tett meg főszereplőnek, tehát abszolút nem kizárt, hogy franchise-t épít a mostani Prince of Persia köré és hamarosan akár be is jelentik az ötödik epizód készültét.

 

Hamarosan amúgy csp tollából olvasható lesz PC-s tesztünk! Csak bírjátok kivárni!

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28