A Microsofttól Alan Bowman nyilatkozott ma és elmondta, hogy a cég arra számít, hogy az Xbox360 gyorsabban fog fejlődni a jövő évben, mint a piac.
"Stratégiánk egyik alapvető része, hogy az Xbox360 gyorsabban fejlődjön, mint a piac többi résztvevője. Emellett jelenleg a meghatározó üzletstratégiánk, hogy olyanokhoz is eljussunk, akik eddig talán egyáltalán nem játszottak, tehát igyekszünk szélesíteni a vásárlóink körét. Célunk, hogy ne csak a hardcore gamerekhez szóljunk, hanem olyanokhoz is, akik eddig nem terveztek konzolvásárlást."
Mindemellett elmondta, hogy a Microsoft fő profilja továbbra is a softwarefejlesztés marad, tehát a továbbiakban mind az anyavállalat, mind annak partnerei azon lesznek, hogy a platform bőségesen el legyen látva programokkal, méghozzá olyanokkal, melyek a lehető legszélesebb közönségnek szólnak. A jelenlegi gazdasági helyzettel kapcsolatban, Bowman csak ennyit mondott:
"Minden nagyvállalatnak oda kell figyelnie a kiadásaira és költségvetési erőforrásaira. Viszont ez csupán a jó belső irányítás és a hatékony költségszervezés kombinációja, semmi több."
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…