17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A héten kerül fel a polcokra Faith utópisztikus kalandja, azonban az EA DICE produkciója csak konzolokra érkezik, a PC-s verzióra egyelőre még várnunk kell.

Korábbi demótesztünk alanya napokon belül világszerte megvásárolható lesz, azonban a svéd DICE műhelyében készült és merész ötletekkel tarkított alkotása egyelőre csak next-gen konzolokra, vagyis X360-ra és PlayStation 3-ra lesz megvásárolható. A PC-s verzió késéséről korábban is pletykáltak, azonban a forgalmazó Electronic Arts a minap bejelentette, hogy idén már biztosan nem futkározhatnak háztetőkön a PC tulajdonosok. A mostani tervek szerint a PC-s verzió valamikor év elején, azaz 2009 januárjában lesz megtalálható a megfelelő boltok polcain.

Elkeseredetségre azonban nincs okunk, ugyanis gyógyírként felkerült a játék hivatalos oldalára a kellemes dallamokat felvonultató főcímdal öt remix verziója, melyet olyan neves előadóművészek követtek el, mint Paul Van Dyk, Benny Benassi, Junkie XL, a Teddybears és Armand Van Helden. A pakkot innen cibálhatjátok le!

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20