Kategóriák: PC hírek

WoW – Ma lett négy éves a játék!

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ez hosszú idő, és a játék hatalmas teljesítményt tett le az asztalra ez idő alatt. Így a Blizzard úgy döntött kedveskedik egy kicsit a játékosoknak ezen a jeles napon.

Négy évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon, november 23-án megnyíltak Azeroth kapui a játékosok tömegei előtt. Aztán gyorsan be is zárultak, mikor kiderült, hogy hiányzik a játékosok hadát kezelni képes szerverpark. Aztán kevés tesztelgetés után, folyamatos kapu nyitások és bezárások után sikerült zökkenőmentessé tenni a játékot. Azóta eltelt 1460 nap, rengetegen szerettek bele a játékba, a játékon belül akár egymásba is, vagy pont a játék miatt omlottak össze kapcsolatok és így tovább. Röviden mozgalmas négy évet tudhat maga mögött a Blizzard csapata. Ennek örömére ma elérhető egy új achivement, "WoW’s 4th Anniversary" néven és a mai napon minden bejelentkező játékos kap egy jegesmedve bocsot, aki mindenhová elkíséri.

Azoknak, akik végig online módban voltak, most ki kell lépniük és újra bejelentkezniük, hogy megkapják saját kis bocsukat.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28