Kategóriák: Hírek

Brett Ratner rendezi a God of War mozit

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kratos ókori görög mitológiája hamarosan szélesvásznon is megelevenedik, ráadásul most már a rendező kiléte sem titok többé, ugyanis a direktori székbe Brett Ratner csücsül.

Május óta pletykálják Hollywood-ban, hogy az  X-Men: The Last Stand és a Rush Hour – itthon Csúcsformában – rendezője, Brett Ratner rendezi majd a Sony Computer Entertainment 2005-ös sikerjátékának, a God of War-nak a filmadaptációját. Ratner végül az UGO-nak adott villáminterjúban erősítette meg a korábbi szóbeszédeket és elismerte, hogy valóban ő ül majd a direktori székbe. Az Universal Pictures gondozoásában készülő mozi produceri teendőit a Mosaic Media Group-tól Charles Roven és Alex Gartner látják majd el.

Az ókori Görögországban járunk, főhősünk pedig Kratos, akinek olyan mitológiai szörnyetegekkel kell csatát vívnia, mint Medusa, Cyclops és Hydra. Bátor harcosunk, Kratos legfőbb célja, hogy megtalálja Pandora szelencéjét és lehetőleg a másvilágra küldje a háború istenét, Árészt.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28