A PSM3 magazin letesztelte az ideje korán kikerült Fallout 3-at és állításuk szerint a Sony fekete szörnyetegén förtelmesen fest a Bethesda produktuma.Közel tíz évet kellett várnia a Fallout-rajongóknak, hogy a hamarosan debütáló harmadik részt betehessék lejátszóikba és Vault City-ből elindulva ismét neki vágjanak a poszt-apokaliptikus romokban heverő világnak. A játék sajnos ideje korán kiszivárgott, valószínűleg többen végig is tolták már az X360-as verziót, ennek ellenére akadnak még magazinok, akik hivatalos forrásból megkapott tesztpéldányokat tesztelnek.
Ezen kívül azt is megtudtuk, hogy a Bethesda nem szeretne újabb tíz évet várni a folytatás elkészítéséig. Todd Howard úgy nyilatkozott, hogy olyan 3-4 év azaz idő, ami bőségesen elegendő egy folytatás munkálataihoz, így kellőképpen elő tudják készíteni a történetet, illetve magának a játéknak a technikai hátterét.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…