Kategóriák: PlayStation 3 hírek

GC 2008 – Szállingozó részletek a Heavy Rain-ből

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A GameSpotnak és az Eurogamernek adott interjút a játék vezető direktora, David Cage, aki rengeteg érdekességet árult el a Quantic Dream készülő alkotásáról.

A GameSpot-nak adott nyilatkozatában David Cage, a játék direktora elárulta, hogy hősnőnk egy riporter lesz, Madison, aki egy sorozatgyilkos után kezd el nyomozni, aki tettei után kitömi áldozatait. Az interjúból kiderül, hogy az irányítás hasonló a Fahrenheithez, vagyis amint olyan tárgyhoz ér hősünk, amivel interakcióba léphet a rendszer azonnal előhozza a cselekvési lehetőségeket. Az irányítás két részre bontható, ugyanis a fejlesztők szokatlan módon külön járást és fejmozgatást tesznek lehetővé. Utóbbit az analógkarral hajthatjuk végre.

A videóban látott jelenetről kiderült, hogy egy vágott verzióról van szó, így a jelenet utáni érdekességekről lemaradtunk, de Cage elárulta, hogy Madison a házban való kutakodás során vérnyomokra és kitömött hullákra bukkan, a sorozatgyilkos pedig pont ekkor ér haza. Szintén a Fahrenheitből átvett megoldás, hogy ezt osztott képernyőn tudatja velünk a gép. Rengeteg választási lehetőség közül válogathatunk, hogy hogyan is reagáljuk le az adott szituációt. Akár elbújhatunk – állítólag több mint 30 féle hely áll erre rendelkezésre a látott küldetésben -, hívhatjuk a rendőrséget vagy akár neki is támadhatunk az ellenfélnek. A már látott első gameplay videó alatt látható mozzanatokban végül ezen lehetőséget választotta Cage, aki elárulta, hogy a történet iszonyatosan szerteágazó, így nem kell meglepődni, ha például Madison meghal. Ugyanis a riportenő bármikor meghalhat. Hogy végül a történet továbbgöngyölítése hogyan zajlik, egyelőre nem tudni, de mivel négy főhőse lesz a játéknak, valószínűsíthető, hogy a cselekmény egy másik szereplőre ugrik át. Állítólag 60 különböző, meglepetéseket és fordulatokat kínáló helyszínen lesz valamiféle dolgunk.

Az Eurogamernek adott interjúból megtudhattuk, hogy terveznek majd demót kiadni a Heavy Rainből, igaz mindezt úgy próbálják majd tálalni, hogy abszolút ne legyen spoileres a dolog. Cage elmondása szerint Hollywood-i forgatókönyvírók egész csapata dolgozik a sztorin, mely mint korábban említettem, tele van változatos, fordulatos eseményekkel.

A letölthető tartalmakról való csevelyt még korainak tartja, de annyit elárult a direktor, hogy már szóba került házon belül ennek a lehetősége is, de szerinte mindenképpen tudni kell, hogy a folytatásban milyen sztorit akar elmesélni, egyáltalán van-e olyan alapanyagunk, amit érdemes elmesélni, úgyhogy egyelőre nem tudni, hogy lesznek-e DLC-ék.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13