Need for Speed: Undercover – Friss részletek és új tízer kedvcsináló!

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tegnapi első képek és szegényes információhalmaz után, ma újabb részletekre derült fény, illetve egy új mozgókép és pár új kép is felütötte a fejét.

A tegnapi részletek után ezúttal a történet apró információfoszlányaira derült fény, melyek szerint főhősünk egy beépített zsaru lesz, akinek feladata, hogy az egyik nemzetközi bűnöző szervezetbe beépülve információkat szivárogtasson ki. Ahhoz, hogy sikeresen beépülhessünk a szervezetbe, elegendő illegális futamot kell először nyernünk, majd később a szindikátus vezetői felveszik velünk a kapcsolatot és a továbbiakban az általuk kiadott megbízásaikat kell teljesítenünk. Miután sikerült a bizalmukba férkőzni, sikeresen a hatóságok kezére adjuk őket, habár ennek módját az EA még nem tárta fel előttünk. A külvilággal csakis Maggie Q lesz az egyetlen kapcsolatunk.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28