18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Diablo III bejelentését követően kiadott FAQ-ból rengeteg érdekességre derült fény, többek között arra is, hogy a játék inkább az ATi videókártyáit szereti jobban.

A FAQ-ot olvasgatva az első, ami szembetűnik, hogy a játék futni fog Windows XP-n, ami egyben azt is jelenti, hogy nem lesz szükség a futtatásához DirectX 10-re. Természetesen a Vista tulajdonosainak nincs miért aggódniuk, az ő gépükön is tökéletesen futni fog a játék, azonban itt jön az NVIDIA számára az első pofon. A Diablo 3 ugyanis támogatja a DX10-et, de csak a DirectX 10.1-et és a világ legnagyobb grafikus kártyákat gyártó cége jelenleg ilyen lapkával nem rendelkezik. További pofon, hogy a harmadik Diablo Havok fizikai motort alkalmaz, és nem az NVIDIA által felvásárolt AGEIA rendszerét, a PhysX-et. Ezenkívül a PC mellett az Apple gépeire is kapható lesz a Blizzard remeke.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28