Kategóriák: Hírek

Hirahi szeretné, ha a PS3 lenyomná a PS2-t

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony atyaúristene legutóbbi sajtós megnyilvánulásának alkalmával elmondta, céljuk, hogy a PS3 eladásokkal lekörözzék az előző generációs tesót.

Ez egyáltalán nem lesz könnyű feladat, tekintve, hogy a PlayStation 2-es konzolok még manapság is mennek a piacon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy most érték el a 140 milliós példányszámot az eladásokkal.
"Számomra nem igazán lenne érdekes megismételni a PS2 teljesítményét. Elvégre azt már megéltem egyszer"- Kezdte Kaz Hirahi. "Az igazi célunk, hogy túlszárnyaljuk a PS2 eladásait egy 9 éves perióduson belül. Máskülönben miért is maradnánk az üzletben?"

Ahogy arról az E3-on beszámoltak, a PS2 konzolnak 9 év kellett ehhez a teljesítményhez. Ugyanakkor a PS1 típus sem teljesített gyengén.  Abból a konzolból 104 millió példányt adott el a japán óriáscég az 1994-es debütálás óta. Röviden, egyáltalán nem alaptalanoka célkitűzések, ugyanakkor megemlítendő Don Mattrick nyilatkozata a Míicrosoft részéről, miszerint mindent megtesznek azért, hogy az X360 legyűrje a Sony üdvöskéjét.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28