A Square-Enix műhelyében készülő sorozat negyedik darabja PS3 mellett X360-ra is ellátogat és a közhiedelemmel ellentétben egy prequel produkcióról lesz szó.
Mint ismeretes, a sorozat története során először látogat el a Microsoft konzoljára, így a Square-Enix és tri-Ace kooperációban készülő JRPG komoly kihívások elé került. A sorozat negyedik darabjáról ezidáig mindenki azt hitte, hogy a harmadik rész által elvarratlan szálak után veszi fel a fonalat, azonban a fejlesztők máskép gondolkodtak és a történetet inkább az első Star Ocean előtti időkbe helyezték, így egy prequel epizódról beszélhetünk, melyben a harmadik világégés okozta károk miatt a Föld szinte lakhatatlanná vált, így az emberiségnek egyetlen esélye maradt a túlélésre: Új bolgyókat kell meghódítani és kolonizálni. A fejlesztők ígérete szerint rengeteg és változatos helyszínen kalandozhatunk, így bolygók sokaságát járhatjuk majd be. A játékmenet állítólag a harmadik részhez hasonlóan működik majd, ami annyit jelent, hogy valós idejű harcra számíthatunk, melyek amolyan arénákban zajlanak majd, azaz a valós, kinti világtól elszeparálva történik minden. Ezen kívül a harc sokkal letisztultabb és gyorsabb lesz, valamint rengeteg új, eddig nem ismert ficsőr is belekerül. Az E3-as videó itt sasolható meg!
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…