E3 2008 – Dead Rising Nintendo Wii-re is

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 2006-os X360-as verzió után a Capcom zombihentelős produkciója Nintendo Wii-n is tiszteletét teszi.

A japán csapat a nagy leleplezést nem a csütörtökön véget ért E3-on tartotta, hanem inkább a szintén japán Famitsu számára biztosított lehetőséget, így a magazin elsőként közölhetett információkat a nagy sikerű játék Wii-s verziójáról.

A Nintendo Wii képességeiből fakadóan természetesen csúnyább grafika vár a játékosokra, illetve a korábbi nagy zombitömeg helyett jóval kevesebbet mozgat majd meg a rendszer, ellenben a fejlesztők ügyelnek majd arra, hogy hősünk körül sose legyen üresjárat, azaz mindig legyen valaki, akivel végezhetünk. Természetesen az irányítás is a konzol képességeihez lesz igazítva, igaz, a magazinból nem derült ki, hogy az egyes kontrollerekkel mit is tehetünk majd meg. Az eredeti fejlesztők is besegítenek a fejlesztésbe, illetve az ígéretek szerint a tartalmi változás az új helyszínekben, illetve főellenségekben merül majd ki. A korábban időre teljesítendő küldetések ezúttal mellékküldetésként jutnak szerephez, illetve ezek teljesítéséből megszerzett pontok alapján halad csak tovább a fő cselekményszál.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19