Jó ideje ismert tény, hogy a Raven Software gőzerővel hegeszti a Return to Castle Wolfenstein folytatását, de az idei E3-on került sor a hivatalos bejelentésre, ahol az első információk is napvilágot láttak.
A történet egy hatalmas nagy, nácik által bevett városban zajlik majd. A Raven Software ígérete szerint a küldetések teljesítésével folyamatosan nyílnak majd meg a metropolisz új területei előttünk, de a tervek szerint egy véletlen módon generált akadályok is akadályoznak majd minket a továbbjutásban. A város lázadóinak maroknyi csapata sokszor a segítségünkre lesz, így az MI által vezérelt mini-hadsereg sok esetben tesz majd jó szolgálatot az oldalunkon. Ezen kívül lehetőségünk lesz egy párhuzamzos dimenzióban lévő városban is barangolni. A Shroud, ahogy a németek nevezik, innen nyerik utánpótlásaikat, így nem meglepő, hogy hősünk is kisebb kitérőt tesz majd itt. Érdekesség, hogy a megszokott korhű fegyverek mellett ezúttal Blazkowicz is rendelkezni fog természetfeletti képességekkel, így villámokat szórhatunk és egyéb érdekes szuperképességeket használhatunk majd.
A játék sajnos nem a Rage alatt is dübörgő id Tech 5-öt használja majd, hanem az eggyel előbbi verziót, ami korábban a Prey-t, vagy a Quake Wars: Enemy Territory-t is meghajtotta. Hogy rossz döntés-e? Az első képek és videók alapján a játék így is pofás, de vajon számít-e mindez, ha ismét olyan ütős multiplayert rittyentenek a játék alá, amit korábban a Nerve Software tett az RtCW-ben.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…