Kategóriák: Hírek

E3 2008 – Lelepleződött Jade Raymond új játéka

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A francia UbiSoft ma megerősítette, hogy Jade Raymond egy túlélő-horroron dolgozik, melyet hivatalosan az idei E3-on lepleznek le.

Jó ideje ismert tény, hogy az Assassin’s Creed gyönyörű producere, Jade Raymond a játék munkálatainak végeztével új projektbe vágta a fejszéjét, de ma az is kiderült, hogy pontosan miről van szó.

A jövő héten kezdődő idei E3 előtt a UbiSoft ma bejelentette, hogy az ifjú hölgy egy túlélő-horroron dolgozik, mely PC-re, X360-ra és PS3-ra is érkezik és amit közel 3 éve fejleszt közösen a párizsi Darkworks csapatával. Az I Am Alive címre hallgató produkcióban egy földrengés utáni történet kellős közepébe csöppenünk. A 2009-ben debütáló FPS-ben nehézfegyverzet nélkül kell majd boldogulnunk és a munkatársak elmondása szerint kicsit a Mirror’s Edge-re hajaz a játékmenet. A nagyérdemű először az idei E3-on láthatja majd a játékot, melyről a UbiSoft egy 15-20 perces demonstrációt mutat be. Egyelőre játszható verzióról nincs szó, de talán az idei GC-n erre is sor kerül.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03