Kategóriák: Wii hírek

Technu 4 – Ősi nindzsák ismét akcióban

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A UbiSoft gondozásában és az Acquire jóvoltából új résszel egészül ki a legendás Technu sorozat.

A japán Famitsu jóvoltából tudhatta meg ország-világ a legújabb Techno-rész érkeztét. A negyedik rész kizárólag Nintendo Wii-re készül el és a sorozat visszatér korábbi alkotóihoz, az Acquire-hez. Ennek megfelelően nagyon fogadkozik a gárda, hiszen ég bennük a vágy, hogy ismét meghódítsák a világot a nindzsás játékukkal, melynek új részében a főszerepben Rikimaru és Ayame áll, kiknek feladata, hogy a játék elején elrabolt Kiku hercegnőt kiszabadítsák. Az ígéretek szerint egy teljesen új grafikus motor kerül a negyedik rész alá, mely a karaktermodellek és az animáció fejlődését is garantálja. Az Acquire állítása szerint kicsit a játékmeneten is módosítanak, és a frissen érkező epizódban az információk begyűjtése lesz az esődleges, így kicsit a lopakodós stílusba kanyarodik a játék. Állítólag a mostani fejezet egy következő trilógia első felvonása, azonban a negyedik és ötödik részről egyelőre semmit nem tudni. Megjelenési dátumunk még nincs, de azt tudni, hogy Japánon kívül a UbiSoft terjeszti majd a játékot.
Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28