Kategóriák: PC hírek

Crysis Warhead – A CryTek Budapest gondozásában

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap óta lázban ég a fél világ, ugyanis a CryTek hivatalosan is bejelentette, hogy készül az első kiegészítő a Crysis-hez!

A kissé lagymatag hétkezdet után nem csak az időjárás forrósága izzasztott meg bennünket, hanem a Crysis körül kialakult apró botrány is. Ahogy arról korábban Wolf beszámolt, a frankfurti illetőségű CryTek nem rég bejelentette, hogy nem készítenek több javítócsomagot a játékhoz, így annak támogatásával a jövőben felhagynak. A rajongók többsége azonnal tiltakozni kezdett, azonban egyesek sejtették, hogy valami készül a háttérben, melynek első jeleit a CryTek a Crysis hivatalos oldalán hintette el. Szinte biztos volt, hogy valami új alkotáson ügyködik a csapat, de hivatalos megerősítés csak tegnap délután érkezett!

A leleplezés a Crysis első kiegészítőjét, a Warheadet takarta, melyet nem kis meglepetésre a nem rég nyíl budapesti stúdió csapata hegeszt majd. A tervek szerint idén ősszel kerül a boltokba a standalon expanzió, mely a Crysis-ban megismert cselekményszálat követi majd nyomon, csak ezúttal nem Nomad szemszögéből, hanem csapattársa, Sykes őrmester, azaz Psycho nézőpontjából élhetjük át a kalandokat. Természetesen a kiegészítő annak rendje és módja szerint rengeteg új fegyvert és járművet ígér, ezenkívül az ígéretek szerint a CryEngine 2.0 egy továbbfejlesztett változata dübörög majd a játék alatt , mely a részletgazdagabb megjelenítés mellett a sokkal jobb optimalizáltságával szeretné magát ismét a rajongók szívébe lopni. Az előzetes hírek szerint a hónap végén, vagy július elején érkezik az első hivatalos kép a PC-exkluzív játékról, mely a Games for Windows család tagjaként kerül fel a boltok polcaira, így biztosan lesz majd benne Games for Windows Live szolgáltatás is.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28