A mai nap egyértelműen a Diablo III jegyében zajlik, így most újabb információkat osztunk meg Veletek!
A történetről is megtudtunk pár apróságot. A Diablo 2: Lord of Destruction története után 20 évvel később járunk. Diablo, Mephisto és Baal porig rombolta Sanctuary világát, azonban hamvaiból mégis újjáéledt a birodalom. A sztori kezdetekor Decard Cain visszatér, hogy a pokol seregének újbóli felbukkanására keressen bizonyítékokat és ekkor a tristrami katedrális romjainál valami egészen különös veszi kezdetét. Egy meteorit csapódik a földbe, mely egy baljós jelet hordoz, és Sanctuary rendíthetetlen hőseit ismét csatába hívja az Izzó Pokol haderői ellen.
Ezenkívül biztosan érkezik a játék az Apple gépeire, így Mac-tulajok örülhetnek. Érdekesség, hogy a Diablo 3 saját engine-t használ, mely egy házon belüli fejlesztés. A látottak alapján kitűnően muzsikál az egyelőre név nélküli motor. Frank Pearce, a Blizzard alelnök úgy nyilatkozott, hogy a fejlesztés még nagyon korai stádiumban van, ezért felelőtlenség lenne megjelenési időpontokkal dobálózni. Végezetül pedig érdemes megemlíteni, hogy komoly hangsúlyt fektet a Blizzard a kooperatív mókára, de egyelőre konkrét részleteket nem kívántak elárulni.
További infók, videók, képek pedig itt találhatóak!
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…