18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az 505 Games korábban PC-n sikert sikerre halmozó szimulátora ezúttal a next-gen- és marokkonzolokon teszi tiszteletét.

A korábbi sikeres játékot, mely több kiegészítőt is maga mögött tudhat ezúttal nem az 505 Games csapata jóvoltából landol a polcokon. A srácok a konzolos fejlesztés munkálatait kiadták a Gaijin Entertainmentnek, akik Playstation 3-ra, Xbox 360-ra, Nintendo DS-re és PSP-re hegesztik a játékot, mely a jól ismert elemek mellett rengeteg újdonsággal is kecsegtet.

A 2009-re ígért alkotásban ezúttal is a második világháború ismert vasmadarai vívják a légicsatákat. A számszerint 50 küldetés során olyan, a történelemkönyvekből is jól ismert helyszíneken tehetjük próbára tudásunkat, mint Szicília, Nagy-Britannia, Berlin vagy Sztálingrád. Az ígéretek szerint egy teljesen újradolgozott törésmodell várja a játékosokat. Valós időben szerzett sérüléseink azonnal meglátszanak majd repülőinken, melyek hatását is azonnal érezni fogjuk. Egy-egy bekapott találat garantáltan nehezebb irányítást, esetleg sebesség csökkenést eredményez. A küldetések közben választhatunk majd, hogy arcade stílusban szeretnénk teljesíteni a missziót, vagy adunk a valósérzetnek és abszolút szimulátorosra vesszük a figurát. Természetes többjátékos mód is helyet kap, illetve a legújabb epizód zenéjét az a Jeremy Soule komponálja, aki korábban a Company of Heroes, Dungeon Siege, The Elder Scrolls III: Morrowind, The Elder Scrolls IV: Oblivion, Guild Wars, Neverwinter Nights, Prey, Star Wars: Knights of the Old Republic, Total Annihilation, Unreal II, Warhammer 40,000: Dawn of War és még sok más játék muzsikájáért is felelt.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28