Alone in the Dark 5 – Nem lesz több egyjátékos játék!

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Atari égisze alatt epizódikus formában boltokba kerülő Alone in the Dark 5 lesz a nagy múltú cég utolsó olyan játéka, mely kifejezetten az egyjátékos mókára lesz kihegyezve – jelentette a Gamasutra.

Jó ideje komoly anyagi gondokkal küszködő Atari az idei esztendőben a változások korát éli. Miután története során másodszor is repült a tőzsdéről a kiadó az Infogrames azonnal felvásárolta a csapatot és az így létrejött tranzakció során keletkező tőnkeinjekció rövideb ideig még talpon tudta tartani a gárdát, azonban a Phil Harrison vezette csapat radikális lépésekre szánta el magát. Egyelőre a hamarosan megjelenő legújabb Alone in the Dark 5 reklámozásával vannak elfoglalva, mellyel szemben komoly elvárásokat támasztott az Atari, így az Eden Studios komoly nyomás alá került, ugyanis gyakorlatilag rajtuk áll vagy bukik minden. A héten tartott sajtóvetítésen végül mindenki fellélegezhetett, ugyanis egy nagyon látványos, akciódús, fordulatokkal telitüzdelt produkció benyomását keltette az új rész, mely epizódikus formában lesz elérhető. Szerencsére az Atari a Half-Life 2 hibáiból okulva kicsit módosította ezt a koncepciót. A tervek szerint nem kell hónapokat, éveket várnunk, ugyanis az összes részt tartalmazza majd a korong, melyek között ugrálhatunk, így kicsit megbolygatva a cselekményt. Érdekes koncepció, kérdés, mennyire lesznek rá vevők a játékosok?

A hét közepén tartott konferencián természetesen Phil Harrison is jelen volt, aki a Gamasutra-nak adott interjúban elárulta, hogy az Alone in the Dark 5 lesz az utolsó történetorientál játék, amit az Atari kiad, ugyanis a jövőben csakis olyan alkotásokat szeretnének készíteni, mely összehozza a közösséget, vagyis az internet adta lehetőségekkel élve szeretnének egy teljesen úgy irányba elmozdulni és nagyobb tömegeket megmozgatni.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20