Kategóriák: Hírek

Búcsút intett az ESA-tól az id Software

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Activison, Vivendi, LucasArts triumvirátus után egy másik húzótag, az id Software is kilépett az ESA-tól – jelentette a GamePolitics.

Egyre jobban éleződik az E3-at rendező ESA körüli botrány. Május elején arról számoltunk be, hogy az Activison/Bizzard kooperáció távol marad az idei E3-tól. Az óriás nem indokolta döntését, de egyes szóbeszédek szerint az ESA jelenlegi elnökének, Michael Gallaghernek a személyével van gondja a világ egyik legnagyobb videójáték-kiadójának. A döntést követően több "kisebb" csapat is jelezte, hogy nem kíván részt venni az egykoron a világ legnagyobb játékkiállításán. Ezt követően az Activison jelezte, hogy kilép a játékipar krémjét összefoglaló Entertainment Software Association-ből. Példáját a Vivendi, majd a LucasArts is követte, ma pedig egy másik csapat, az id Software is bejelentette, hogy kilép a játékipari egyesülés kötelékéből. Okokról egyelőre nem nyilatkozott a Doom 4-et készítő Carmack csapata, de valószínűsíthető, hogy itt is az ESA vezérének a személye áll az egész ügy mögött. Hogy az id jelen lesz-e az idei E3-on, az egyelőre még nyitott kérdés!

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28