18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Activison feje, Bobby Kotick egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a negyedik Guitar Hero-ban a Rock Band által kitaposott ösvényen próbálnak szerencsét.

Kotick nyilatkozata szerint a next-gen konzolok egyik legsikeresebb produkciója, a Guitar Hero a jövőben komoly változásokon esik át. Az Activison szerint muszáj újításokat behozni, különben a nagy rivális, a Harmonix játéka, a Rock Band pillanatok alatt feléjük kerekedhet. Éppen ezért a kiadónál a Rock Bandben már alkalmazott több hangszeres megoldást implementálják a negyedik epizódba. Egyelőre nem tudni, hogy a gitáron kívül milyen más egyéb hangszerek jutnak majd szerephez, de a szándék már megvan. További érdekesség, hogy "helyi zenekaroknak" is szeretnének lehetőséget biztosítani, így megeshet, hogy hazánk "sztárjai" is felbukkannak majd a hazai verziókban.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20