Kategóriák: Hírek

Brothers in Arms sorozat indul

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Amerikában TV sorozatot készítenek, aminek alapötletéül a Gearbox Software sikeres második VH-s játéka szolgál…

Ma jelentette be a Voom HD nevű, tengeren túli HD kábel- és műholdhálózat, hogy Sacred Road, azaz "elátkozott út" címen sorozatot készít, melynek alapötletét a második világháborúban játszódó taktikai FPS-ből, a Brothers in Arms-ból merítették.

A történet öt átlagos fiatal amerikai gyalogos körül bonyolódik majd, akik történetesen a nácik legocsmányabb okkult tervének kellős közepébe csöppennek. Drága német barátain ugyanis azt tervezik, hogy az első világháború verduni csatájának színheyén feltámasztják a több ezer elesett harcost, így létrehozva egy legyőzhetetlen démoni sereget, mely garantálja számukra a világ feletti uralmat (innen származik a Sacred Road cím). És természetesen kizárólag öt ifjú hősünk képes meghiusítani az ördögi tervet…

A tervek szerint idén ősszel kezdik vetíteni a sorozatot, melynek írója és rendezője Bill Kroyer lesz, aki eddig többnyire reklámokat írt és rendezett.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28